Megint felültem a vonatra. Magyarországon. MÁV-ra. Beteg vagyok? Valószínűleg. De ezt is lehet überelni!
Szóval pénteken lelkesen vonatozok Budapestre szokásomhoz híven, mp3 lejátszót otthon felejtettem, telefonom headset-ét otthonfelejtettem, mindegy úgysincsenek rajta mp3-ak, hegyek közt meg meg még Kossuth is kompromisszumos, a tanulandót meg már untam. Mi maradt? Megfigyelni a táj szépségeit, az új szeméthalmokat, a kirajzott prostikat… és hopp! Egyszer csak egy erdős résznél egy ember kisétál a bokrok mögül. Ebben nem lenne semmi furcsa, de egy fekete maszk volt a fejére húzva, olyan szado-mazo féle. Erre még azt gondoltam egy pillanatra, hogy talán most rabolt ki valami erdei postát és elfelejtett átöltözni, de ennek kis valószínűsége volt, mert utána felfedeztem, hogy deréktól lefelé meztelen a lelkem. Egy kezdő szatír bontogatta szárnyait az erdős részen, bízva benne, hogy majd most sokan látják a vonatból, de nem kell félni, hogy majd bárki odamegy és lenyom egy maflást. Nem tudom hányan látták, de nekem Pestig erősen röhöghetnékem volt, és nem azért mert ilyen beteg szegénykém, hanem mert az ahogy ott feszített egy szál pólóban nagyon nevetséges volt. Ha már szatírkodunk kérem tessék rendesen csinálni! Igényes szatír hosszú kabátot hord, nem pólót.
Megjegyezném mellékesen, hogy én azért szívesen megismerném a fazont. Kíváncsi vagyok milyen ember lehet. Nős? Gyereke van? Kivel él? Mit végzett? Hol dolgozik? Mi motiválja? Ezek közül csak a munkára tippelhetek, mert nem messze az út mellett egy sárga furgon állt, amilyet az autópályán dolgozók használnak. Életkorra harmincas. Hobbija némileg „extrém”.
